Wilber integrálelméletének öt alapeleme van, melyből hármat vázoltam fel előző írásaimban: a létramodelles bejegyzésekben a szintekről (stages), a négy ok c. cikkben a negyedekről (quadrants), az enneagramos bejegyzésben pedig a típusokról esett szó. A következő két aspektust a vonalak (lines) és tudatállapotok (states) alkotják.













A jungiánus világkép taszított a pszichológia irányába. Erdély ipari városában, Brassóban küzdöttem az első félév végi vizsgákkal, amikor kezembe került a "Mélységeink ösvényein" c. analitikus pszichológiai tanulmánykötet. 
Annak eldöntése, hogy mihez kezdjek az életemmel, egyáltalán nem könnyű feladat. A legtöbb ember nem gondolkodik el arról, hogy milyen célok mentén élje le életét. Attól függetlenül, hogy meg szeretnénk határozni vagy sem életünk folyását, mindannyian valamilyen stratégiák mentén élünk. 

Induljunk ki abból az alapfeltevésből, hogy van valamiféle irányultsága, sőt, célja létünknek. A születéstől az elmúlásig életünk egyetlenegy nagy ív mentén szerveződik, melynek felépítését és dinamikáját egymásnak feszülő pólusok határozzák meg.
Friss hozzászólások
38 másodperc
13 óra 8 perc
3 hét 5 nap
6 hét 7 óra
6 hét 9 óra
6 hét 22 óra
7 hét 2 nap
7 hét 6 nap
8 hét 2 nap
11 hét 11 óra