A gazdasági válság hatására újra és újra eltöprengek azon, hogy az új helyzetben milyen irányba érdemes mozdulnom. Melyek azok az egyéni céljaim, melyek a leginkább összhangban lehetnek a szűkebb, vállalati környezet változásaival, és a tágabb, társadalmi helyzettel? Milyen szolgáltatások iránt nő meg a kereslet a pénzügyi válság ideje alatt? Hogyan járulhatok hozzá az alászálló társadalmi struktúrák fellendüléséhez? Hogyan tehető stabilabbá a helyzetem?

A tegnap este bölcsész barátunkkal és a Kedvessel társalogtunk, hármasban. Az egyik fő téma a párkapcsolatok dinamikája volt, abból a kérdésből indultunk ki, hogy ki az előre kijelölt nagybetűs Ő. Mircea Eliade fejti ki az egyik novellájában, hogy a nyugati házasság a csúcspontról indul, és az évek során csak romlik a minősége, míg a keletinél az egybekelés mélypont, melyből csak felfelé lehet haladni. Melyik a jobb modell?

A crescendo statisztikai mutatóit vizsgálta kollégám, és értetlenül bambult a halal.lap.hu –s hivatkozásra. Ezt most hogy kell érteni? Miért innen jön a legtöbb látogató? Nem értettem a kérdést, mondom neki, írtam a halálról néhány bejegyzést, talán ez az oka, mire ő, halálról? Miért?

Babapapa sorozatunk első esztendejét a korszellemnek megfelelően szüléstörténettel zárom. Szó lesz mindarról, ami a Lelki transzpozícióból kimaradt.
Családbarát környezetben képzeltük el Annánk érkezését. Ezért választottuk a Szt. Margit kórházat, melyet többnyire az egyik legalternatívabb szülésre dedikált intézményként könyveltek el.

A svábhegyről szóló történetünk megírásával titkon reméltem, hogy gondolatainkat közvetíteni tudjuk az intézet képviselői felé. Néhány hónap elteltével kívánságom teljesült: a minap számos hozzászólás érkezett élménybeszámolónkra, mely alapján egyértelműen kiderült: az illetékesek is olvasták a bejegyzést.

Egy hete történt, hogy a Béke úton haladtam a bal sávban, amikor az előttem guruló gépjármű a szokásosnál nagyobb féknyomot rajzolt. Nem voltam rest, beletapostam én is, de nem kellett tövig nyomnom a pedált, így tudtam figyelni arra, hogy ne koccanjon nekem a szorosan mögöttem lévő Suzuki.

Vénülök, ez nem vitás. Nemrégiben utolért a kapunyitási krízis, melyet meglehetősen bambán fogadtam. A leginkább az zavart, hogy nem tudtam megnevezni a nyomólényt, mely kedvemet szegte, s melynek hatására létem egy pillanatra ízét vesztette. Rámtelepedett valami nyúlós, árnyszerű massza, melytől sem látni, sem lépni nem állt módomban.

Ma ünnepeltük születésének negyedik hónapját és egyben a második kálváriájának a végét. Ejtett a válla, mondta a neurológus, érdemes kivizsgálni, jöjjenek vissza két hét múlva, öt nap alatt túlleszünk rajta. Hogy mi?! – néztünk döbbenten magunk elé – be kell feküdnie néhány vizsgálat miatt?

Az életpálya cikksorozat első bejegyzésében felvetettem, hogy az öregedés és a bölcsesség korrelációban áll egymással: az idő élettapasztalatok formájában elősegíti a bölcsesség megjelenését. Valahányszor az öregedésről szóló gondolataimat tálalom, nem kis ellenállást tapasztalok. Népszerűtlen dolognak számít manapság az öregedésről jót gondolni, no de miért is van ez így?

Nem akarunk zavarni, hagyjuk, hogy kiheverje a fájdalmat, nem tolakodunk. Tapintatosan nem zaklatjuk idétlen kérdéseinkkel, de tulajdonképpen gőzünk nincs, hogy mi történik Vele. Kivonjuk magunkat a látóköréből, segítünk neki abban, hogy tényleg magára maradjon.