Egy hete történt, hogy a Béke úton haladtam a bal sávban, amikor az előttem guruló gépjármű a szokásosnál nagyobb féknyomot rajzolt. Nem voltam rest, beletapostam én is, de nem kellett tövig nyomnom a pedált, így tudtam figyelni arra, hogy ne koccanjon nekem a szorosan mögöttem lévő Suzuki.
ego
Ököljog a nagyvárosban
A munkahely
Az álláskeresés nemcsak azt jelenti, hogy áruba bocsátom a tudásomat és képességeimet, hanem azt is, hogy igényt támasztok jövendőbeli munkaadómmal szemben.
19 évesen, egy félbeszakított egyetemmel a hátam mögött, indultam el először az álláskeresés rögös útján.
Foltos neglect
Látómezőmet ívekben barázdálja vakfoltok tömege. Kicsiny, rakoncátlan, fényes pöttyök állnak össze rosszindulatú sávokká, hogy a szemem mozgásával harmonizálva lengjék be a teret. Foltokban nem látok.
Bal szemem jobb alsó sarkából bukkan elő olykor a kis fényes cérnaszál: megszoktam, optikai létem szerves részévé vált. Több mint egy évtizede jelent meg először.
Az Építész
Mintha egy elnagyolt festmény belsejében lettem volna, gyermekkorom stilizált és egyszerűsített utcájában sétáltam. A részletek hiánya, a pasztelszínekkel borított utca képe, a kifelejtett ablakokkal tornyosuló tömbházak foghíjas kontúrjai csonkított tér érzetét keltették bennem.
Fagyhalál
Hideg volt. Kihült teste betöltötte a teret, nem volt más, csak ez a személytelen fagyos massza. Rettegtem. Élettelen tekintete csontomig hatolt, nem akartam feloldódni benne! Egy pillanatra bevillant, hogy talán álmodok. Gyerekes, törékeny gondolat, de elég volt ahhoz, hogy túléljem a megsemmisülés borzalmát.
Mennyei kilátás
Ma is megkérdeztek. Valahogy megérzik rajtam, hogy potenciális hívő vagyok. A mélyreható szemkontaktust követően a kezembe nyomtak egy rövid Mennyei útmutatót, majd felvilágosítottak:
- Lesz Armageddon.
- Ha Velük tartasz, fiatalként kerülsz be a Mennybe.
Báránylét: ez is én vagyok
A kamaszkori édesvízi fanatizmustól a világmegváltós intézményesített jógaiskoláig az eszmei elvhivatottság különböző fokozatait sikerült megtapasztalnom. A csoportos kiválasztottság gyönyörénél erősebb életérzést a mai napig nehezen tudok elképzelni. Hinni az Útban, a Guruban, a kiválasztott ember szavában: nincs több kétely, nincs több egyéni döntés.
Érthetetlen harc
Csak akkor értettem meg a gondolatot, ha írni, beszélni tudok róla, ha Te felfogtad, hogy miről van szó. Megvizsgálom, hogy mennyit tudok arról, mit napok óta böngészek: nézem a villogó kurzort, s megpróbálom a saját szavaimmal elmesélni azt, hogy miről is van szó.
A korlátoltság 4 ismérve
Régóta tervezem, hogy írok egy beszámolót arról, hogy miként látja a világot egy korlátolt felfogóképességű egyén. Tömören, reflexiószerűen. Aztán nem írtam meg, mert tartottam az önbeteljesítő jóslat erejétől. Nevezzük önsanyargatásnak, az önérvényesítés hiányának, vagy egyszerűen tudatlanságnak azt, hogy most mégis szólok.
Szeret a Kedves
A minap este három órás késésben bandukoltam hazafelé, s próbáltam elképzelni a Kedvest, amint meleg vacsorával, szerelmes szavakkal, gondos gesztusokkal jelzi, hogy igen, tudom, sokat dolgoztál, éhes vagy, fáradt vagy, törődést szeretnél.

Az alvásparalízisről szóló bejegyzéseknek egyre nagyobb visszhangja van, érdemes volt foglalkozni a témával. Számos élménybeszámoló érkezett a virtuális postafiókomba, többnyire klasszikus alvásparalízis élmények, olykor nagyon összetett vizuális és taktilis hallucinációkkal vegyítve. 
Friss hozzászólások
4 hét 5 nap
6 hét 4 nap
6 hét 6 nap
6 hét 6 nap
7 hét 3 óra
7 hét 20 óra
9 hét 2 nap
9 hét 2 nap
11 hét 3 nap
11 hét 3 nap