Anna

A dac és akarat viszonyáról 2

AkaratAkarat

A dacot kiváltó okok a nevelésben rejlenek: olyan tényezőktől függenek, mint a túlzott korlátozás, elkényeztetés, vagy közönyös magatartás, következetlen napirend, a szavak és tettek közötti összhang hiánya. A dac végeredményben a gyermek én-védelmi mechanizmusának is tekinthető. A világban tapasztalt kiszámíthatatlanságra adott reakció arra szolgál, hogy fenntartsa a saját én-integritását, s mint olyan a dac a psziché immuntevékenységének egy formája.

A dac és akarat viszonyáról 1

Dac és akaratDac és akarat

Új korszakba léptünk nevelésügyileg. Anna a tagadásnak egyre szélesebb spektrumát vonultatja fel, a „Nyem akaró” kifejezéstől a dackitörésig mostanra már majdnem minden fellelhető a palettán. A legutóbbi hazaút alatt mindkét nagyszülői portán teljesült minden kívánsága, így meglehetősen nehezen megy a kevésbé tejfölszagú hétköznapokra való visszahangolódás.

A tiltásról és utasításról

BeszorítvaBeszorítva

Az aggodalmaskodó szülő tiltások és utasítások özönével árasztja el gyermekét. A túlzott jószándék aztán oda vezet, hogy a veszélytelen helyzetekben is segíteni szeretnénk gyermekünknek abban, hogy rendeltetésszerűen használja a csúszdát, a hintát, a libikókát, a macit, az ajtót, a lapátot és úgy általában mindent.

Tulajdonjog és a homokos apuka

HomokvárVigyázz, mert rám szórod a homokot! Ez a Te lapátod, ezzel ásd a lyukat, de ne olyan hévvel, mert homokos leszek! Játszóruhás harmincas magyarázta mindezt egyesztendős lányának, ki nagyívű gesztusokkal pakolta a szemcséket kupacról kupacra. Úgy tűnik, hogy a célnak megfelelő rövidnadrág és szandál homok ellen nem véd, vontam le magamban gyorsan a következtetést, miközben kajánul sandítottam az odatotyogó lányomra.

Az alvás előtti sírástól a napi ritmusig

RitmusRitmus

Ha üteme van a napnak, ha rituálék körítik a poronty-körüli eseményeket, minden gördülékenyen megy. Ez a kulcs a biztonsághoz, ezt kell gyakorolni a kiegyensúlyozott környezet biztosításához. A déli alvás a kisgyermekes családokban fontos ügy, melyről minden anyukának, apukának, nagyinak és nagypapának megvan a saját elmélete, kiforrott véleménye.

Személyiségvonások kisgyermekkorban

Ashes and snowAshes and snow

A pszichológusok többsége egyetért abban, hogy egyes személyiségjegyek már kora gyermekkorban maradandóan kialakulnak. Az alábbiakban arról szólok, hogy a Jung-féle személyiségtípusok miként jelennek meg csecsemő- és kisgyermekkorban.

Kire ütött ez a gyerek?

Káin és ÁbelKáin és Ábel

Saját magára. Nem az anyjára és nem az apjára, hanem magára. Nehéz ezt belátni: mindkét szülő szeretné, ha minél több vonást ismerhetne fel gyermekében. Nehéz lemondani arról, hogy gyermekünkben ne önmagunkat lássuk örülni, futkosni, tombolni.

A déli alvásról

AnnaPsalm

Minden anyuka álma, hogy gyermeke pontban tizenkettőkor álomra hajtsa fejét. Ha a gyermek jól alszik, a családban nagy a harmónia, ha nem alszik az ebadta, egyszerre felborul minden, mi az összhangra emlékeztet. Mindenki tudja, hogy az alvás szent üteme elsősorban az anyának jelent egy kis felszusszanást, a húsbavájó együttlétet hivatott egy picit oldani.

TV a családban

TVGyakran provokálom ki a szülőkből a kérdést: mikor és mennyit szabad hagyni a gyerkőcöt képernyő előtt ücsörögni? A televízió a gyermeknevelés központi kellékévé vált, sok családban nélkülözhetetlen a közös sorozatnézés, a délutáni showműsorok követése. A tv a szórakozás központi kiszolgáló egysége, minden konfigurációban: szülőknek és gyerekeknek, csak szülőknek, csak gyerekeknek.

1 nap / 1 hó

Aktív munkásemberként csak nagyvonalakban látok rá a gyermeknevelés árnyalataira. Rendszerint reggel egy órát, este másfelet töltök Annával, a nap többi részében a Kedves matat körülötte, s hogy mivel ütik el a napokat, heteket, hónapokat, nem láthatom. Családfőhöz illően én is elvárom , hogy maximális rajongással viseltessenek áldozatos munkásságom iránt, s egy hosszú munkanap végén minden vágyam, hogy kiérdemelt forró teámat nyugalomban elszürcsölhessem.

Olvasók

Pszi cikkajánló