Gyakran provokálom ki a szülőkből a kérdést: mikor és mennyit szabad hagyni a gyerkőcöt képernyő előtt ücsörögni? A televízió a gyermeknevelés központi kellékévé vált, sok családban nélkülözhetetlen a közös sorozatnézés, a délutáni showműsorok követése. A tv a szórakozás központi kiszolgáló egysége, minden konfigurációban: szülőknek és gyerekeknek, csak szülőknek, csak gyerekeknek.

Aktív munkásemberként csak nagyvonalakban látok rá a gyermeknevelés árnyalataira. Rendszerint reggel egy órát, este másfelet töltök Annával, a nap többi részében a Kedves matat körülötte, s hogy mivel ütik el a napokat, heteket, hónapokat, nem láthatom. Családfőhöz illően én is elvárom , hogy maximális rajongással viseltessenek áldozatos munkásságom iránt, s egy hosszú munkanap végén minden vágyam, hogy kiérdemelt forró teámat nyugalomban elszürcsölhessem.

Babapapa sorozatunk első esztendejét a korszellemnek megfelelően szüléstörténettel zárom. Szó lesz mindarról, ami a Lelki transzpozícióból kimaradt.
Családbarát környezetben képzeltük el Annánk érkezését. Ezért választottuk a Szt. Margit kórházat, melyet többnyire az egyik legalternatívabb szülésre dedikált intézményként könyveltek el.

A minap bejelentkezett a védőnő. A Kedvest hívta, s egy gyors etye-petye után közölte, hogy akkor most veszi a kabátját, és átszalad, hogy megnézze Annát. A lakás romokban hevert: az Alany szorgos munkásságának nyoma a kisszobától a konyháig átlengte a helyiségeket, gyakorlatilag mozdulni sem lehetett a sok kipakolt cucctól.

A svábhegyről szóló történetünk megírásával titkon reméltem, hogy gondolatainkat közvetíteni tudjuk az intézet képviselői felé. Néhány hónap elteltével kívánságom teljesült: a minap számos hozzászólás érkezett élménybeszámolónkra, mely alapján egyértelműen kiderült: az illetékesek is olvasták a bejegyzést.

Az elmúlt egy hét nagy változásokat hozott Annánk életében. A négykézlábas himbálózás mászássá lett, hirtelen veszélybe került minden, mi ötven centiméternél alacsonyabban pozícionálja magát otthonunkban. Napról napra egyre nagyobb teret járt be Pannánk, a földön heverő kábelektől az ottfelejtett könyvekig mindent megkaparint és szájbavesz.

Ma ünnepeltük születésének negyedik hónapját és egyben a második kálváriájának a végét. Ejtett a válla, mondta a neurológus, érdemes kivizsgálni, jöjjenek vissza két hét múlva, öt nap alatt túlleszünk rajta. Hogy mi?! – néztünk döbbenten magunk elé – be kell feküdnie néhány vizsgálat miatt?

Hogyan alakul ki az én? Mit érzékel a csecsemő a külvilágból? Hogyan állnak össze az ingerek észleléssé, majd képzetekké? Mi az a minőségbeli ugrás, amitől az én különválik a nem-éntől? Mennyire meghatározók a korai gyermekkori élmények?

Megszületett. Egy órát örülhettünk maradéktalanul világrajöttének, ennyi idő alatt kiderült, hogy nem segít az inkubátor és a lélegeztető. A Kardiológiai Intézetben közölték, hogy kicsink nagyér transzpozícióban szenved, abban a különös szívbetegségben, mellyel a nagyerek szívbe való felcserélt csatlakozását jelölik.