A legszebb pszichológiai elméletek középpontjában az én-identitás és annak fejlődése áll. Az önmegvalósítás lágyabb értelmezése szerint az életünk során tipikus fejlődési fázisokon mehetünk végig.
Ha képesek vagyunk felismerni az adott életszakasz krízishelyzetét, és elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megéljük a szélsőségeket, nagy esélyünk van arra, hogy új én-minőséggel gazdagodjunk.
életív
Önmegvalósítás III. - az életív szemlélet
Önmegvalósítás I. - Út a teljesség felé
"A crescendo célja, hogy támpontokkal szolgáljon az önmegvalósítás rögös útján". Szép, lila köd. Ideje felvázolni azt, hogy mit értek önmegvalósítás alatt; tisztázni, hogy a számos értelmezési lehetőség közül melyiket tartom meghatározónak.
Individuáció II. – életünk dele
Az első részben felvázolt fejlődési ív tetőpontja a 35-40 év közé eső életszakasz, normális esetben erre az életkorra az egó megszilárdulása megtörtént, a karrier és a család kiteljesedése bekövetkezett. A szakmai lét megkövesedett, a gyerekek a jólmeghatározott mederben fejlődnek, az élettárssal való kapcsolat pedig kevés újdonságot tartogat már.





Friss hozzászólások
38 másodperc
13 óra 8 perc
3 hét 5 nap
6 hét 7 óra
6 hét 9 óra
6 hét 22 óra
7 hét 2 nap
7 hét 6 nap
8 hét 2 nap
11 hét 11 óra