Végre kipróbáltam a csoportos transzlégzést. Nem csalódtam. Kizökkentett a hétköznapokból, olyan állapotba hozott, melyben minden másnak látszott, mint ami. Nem, nem jól mondom. Olyan állapotba hozott, melyben minden valóságossá változott. Aztán néhány nap múltán ismét minden másnak látszik, mint ami.
holotróp
Kilihegett transz
A jövő pszichológiája
Végre megjelent Stanislav Grof legfontosabb munkája magyar nyelven is.
C. G. Jung alapozta meg a transzperszonalitás iránti vonzalmamat, Ken Wilber olyan világnézeti alapokkal ajándékozott meg, mely előkészítette a talajt Stanislav Grof valószerűtlen pszichológiájának.
A Tanú a pszichoterápiában
Popper Péter ír valahol arról a kísérletről, melyben megfelelő utasítások hatására a hipnotizált személyek képesek voltak kikapcsolni a fájdalom érzetét. Amikor a kísérletvezető arra szólította fel a hipnotizált személyt, hogy hívja elő azon részét, mely érzékeli a fájdalmat, az alany meglepő precizitással számolt be a testét ért fagyasztásról, égetésről, vagy éppen szúrkálásról.




Így gondolom: ahogy az ember ma az álomban következtet, úgy következtetett az emberiség éber állapotban is sok-sok évezreden át: az elsõ causa, amelyre a szellem rábukkant, hogy megmagyarázzon valamit, mikor magyarázatra volt szükség, kielégítette a szellemet és igazságnak minõsült. Az álomban az emberiségnek ez az õsrégi tulajdonsága munkál bennünk továbbra is, mert ez az alap, amelyen a fejlettebb értelem fölépül még ma is. forrás: Friedrich Nietzsche
Friss hozzászólások
38 másodperc
13 óra 8 perc
3 hét 5 nap
6 hét 7 óra
6 hét 9 óra
6 hét 22 óra
7 hét 2 nap
7 hét 6 nap
8 hét 2 nap
11 hét 11 óra