Szirbik Gabriella a MoodleMoot Konferencián tartott egy előadást “A konnektivizmus szociológiai vonatkozásai” címmel. Egyebek mellett a netokráciáról beszélt, arról a témakörről, mely engem is nagyon foglalkoztat. Az alábbi interjúban erről faggatom.
internet
XYZ generáció Magyarországon
Online személyiségzavar
Dawkins önző génelméletének megjelenése óta tudjuk, hogy génjeink melléktermékeiként működünk, gondolataink pedig a mémek túlélőgépezeteként jelennek meg. Gazdaságtermelő hatásunk a pénz önállósodott létének köszönhető (Mérő, 2007), internetfüggőségünk pedig a szuperkompjúter epifenoménjeként is felfogható.
Felhő
Kevin Kelly számos előadásában és cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az internet által összekötött számítógépek hálózata most érte el azt a komplexitási szintet, amit egy emberi agy képvisel. A világ összes számítógépének komputációs ereje körül-belül egy emberi agy számítási erejével mérhető össze.


Végre kipróbáltam a csoportos transzlégzést. Nem csalódtam. Kizökkentett a hétköznapokból, olyan állapotba hozott, melyben minden másnak látszott, mint ami. Nem, nem jól mondom. Olyan állapotba hozott, melyben minden valóságossá változott. Aztán néhány nap múltán ismét minden másnak látszik, mint ami.
Friss hozzászólások
38 másodperc
13 óra 8 perc
3 hét 5 nap
6 hét 7 óra
6 hét 9 óra
6 hét 22 óra
7 hét 2 nap
7 hét 6 nap
8 hét 2 nap
11 hét 11 óra