Az alvásparalízis és a REM

Rögtön a cikk elején jeleznem kell, hogy az alvás, álmodás valamint az egyéb alvási rendellenességek részletes tárgyalása meghaladja ezen írás kereteit és legtöbb esetben az én tudásomat is.

Minderről bővebb és szakszerűbb tájékoztatást adnak az irodalomjegyzékben felsorolt könyvek, vagy például az Alváscentrum honlapjának idevágó cikksorozata, melyet melegen ajánlok minden érdeklődőnek.

Mi okozza a bénultságot?

Emlősöknél és madaraknál az alvás két, élettanilag elkülönülő formája ismert:

  • a testi-lelki regenerációval összefüggésbe hozott lassú-hullámú alvás vagy NREM (non-rapid eye move­ment – gyors szemmozgások nélküli) alvás és a
  • REM (rapid eye movement – gyors szemmozgásokkal jellemezhető) alvás. A két állapot az éjszakai alvás folyamán váltakozva jelenik meg.

A NREM alvás során a legtöbb izom elernyed, a szervezet pihen, és az ébrenléttel összefüggő (béta-) agyhullámok eltűnnek, hogy az inaktivitás egyre lassúbb, mély (delta-) hullámai lépjenek a helyükbe. Az NREM-alvás átlagosan a teljes alvásidő kb. 70%-át teszi ki.

A REM alvás ideje alatt az agyműködést magas-frekvenciájú elektromos aktivitás jellemzi. Ilyenkor jól megfigyelhető, hogy az alvó szeme mozog a lezárt szemhéjak alatt. Ezek a szemmozgások valószínűleg az álomképekhez igazodnak, mivel a REM-fázisból felébresztett emberek rendszerint álmokról számolnak be. Egyúttal az akaratlagos mozgásért felelős harántcsíkolt izmok megbénulnak. Ez lényegében egy védekezési mechanizmus, mely arra szolgál, hogy az álombeli mozgások ne jelenjenek meg a valóságban is.

Az izmok gátlásáért felelős rendszer viszont néha hibásan akkor is folytatja a gátló jelek küldését, amikor az alvó már felébredt a REM alvásból; más esetben pedig azelőtt beindul az izomgátlás, hogy az ember elaludt volna. Nagyon egyszerűen felvázolva ez okozza az alvási paralízis jelenségét, amit tehát lényegében a REM alvás zavaraként fogható fel.

REM

Az álmok eredete

A REM alvás közben létrejövő álomképek keletkezésére többféle hipotézis létezik, de mind közül a legnépszerűbb az ún. aktiváció-szintézis elmélet. Eszerint alvás közben a külvilág bejövő ingereit az agy blokkolja, de egyes agyi neuroncsoportok véletlenszerű kisüléseket produkálnak. Ezek ingerlik az agy különböző területeit, az pedig erre válaszul a memória segítségével olyan élményeket állít elő, amelyek megfelelnek a véletlenszerű belső ingerekhez hasonló ébrenléti ingerek közvetítette állapotnak. Például, ha alvás közben egy ilyen belső inger az agy egyensúlyszabályozásért felelős részét éri, akkor nagy valószínűséggel lebegésről, repülésről vagy zuhanásról álmodunk. Ez az elmélet arra is választ ad, miért érzünk álmunkban ritkán ízeket és szagokat: az ezekért felelős agyi területek ritkán állnak véletlenszerű kisülések hatása alatt.

Hallucinációk

Wilder Penfield, kanadai neurológus már a '60-as években kísérletekkel bizonyította be, hogy az éber állapotban lévő agy temporális lebenyének elektromos ingerlésével hallási hallucinációk idézhetők elő. Ehhez képest egészen friss hír, hogy egy svájci kutatócsoportnak az agy bal oldali temporoparietális régiójának elektromos stimulációjával véletlenül "sikerült" előidézni az alvót szemmel tartó, gyakran ártó szándékú, gonosz jelenlét hallucinációját.

Az alvásparalízis során egyszerre van jelen az öntudat és a REM alvásra jellemző körülmények: az alvó szeme nyitva, érzékeli és felfogja a külvilágot, a teste viszont továbbra is bénult. Mindez azt jelenti, hogy az agyat már elérik a külvilág ingerei (látjuk a szobát magunk körül, halljuk a környező hangokat), miközben az aktiváció-szintézis elméletben vázolt belső ingerek továbbra is felváltva ingerlik a látó-, halló- és mozgásközpontokat.

Ez az "információözön" az agyat képtelen helyzet elé állítja, amit úgy old meg, hogy az ingerek keltette érzéseket, élményeket egymásra vetíti. Tehát észleljük magunk körül a szobát, de ha eközben az agy megfelelő részét belső inger éri, akkor hangokat hallunk, látomásaink lesznek vagy egy gonosz lény jelenlétét érezzük magunk körül.

A fentebb vázolt okok miatt állhat elő az a helyzet is, hogy miközben tudatosul bennünk saját bénultságunk, agyunk mozgatórendszerét belülről inger éri. A mozgás és mozdulatlanság egyidejű, képtelen érzete az éntudat és fizikai test "kettéhasadásában" oldódik fel: ezt értelmezzük sokszor testen kívüli élményként. Ha mindezt látási hallucinációk is kísérik, részünk lehet az autoszkopia élményében is: úgy érezzük, mintha egy fenti szögből látnánk saját alvó testünket.

Az incubus

SuffocationAmíg NREM alvás alatt a légzés nyugodt és egyenletes, a REM alatt felszínessé, gyorssá válik, a légutak pedig összeszűkülnek. A levegővétel sebességét és sűrűségét befolyásolja, hogy ilyenkor a test általános bénultsága a mellkasi izmokat is érinti.

Az ember alvásparalízis közben részben vagy egészen tudatossá válik, így a kétségbeesett, mozgásra irányuló kísérletek mellett megpróbál mélyebben levegőt is venni. A légzést segítő izmok viszont nem engedelmeskednek az akaratának, a mellkas továbbra is szinte mozdulatlan marad. Az alvó ennek következtében úgy érzi, mintha valami nyomná a mellkasát, a légutak összeszűkülése miatt lecsökkent a légáramlás pedig a fuldoklás, fojtogatás érzetét kelti.

Ha ezeket az élményeket látási hallucinációk is kísérik, könnyen létrejöhet az ember mellkasán ülő, fojtogató gonosz teremtmény képzete.

Új hozzászólás

Hozzászólások

Érdekes, hogy míg a REM álmok kifejezetten személyes, érzelmekkel és gondolatokkal átszőtt
élmények, az alvásparaízis alatti hallucinációkban kevesebb az egyéni tartalom, és inkább a perceptuális oldaluk a hangsúlyosabb. Erre utal az is, hogy a kultúra és a korszak által befolyásolt eltéréseken kívül viszonylag hasonlóak, és így könnyen rendszerezhetőek az alvásparalízises élmények. A "klasszikus álmok" és az alvásparalízis alatti mentális élmények különbségének hátterében feltehetően az álmodásban szerepet játszó agyi folyamatok állnak. Újabban képalkotó vizsgálatokkal kimutatták, hogy az álmodás nem csak úgy jöhet létre, ahogy azt az aktiváció-szintézis modell leírja. Ez utóbbi elmélet egy alulról-felfelé építkező folymatként képzeli el az álmodást, melynek során az agytörzsi impulzusok ingerlik az egyes szenzoros tetületeket (főleg a vizuális kérget), és az érzékleti káoszt elménk valahogy megpróbálja értelmezni.
A PET vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy az álmok létrejötte éppen fordított útvonalat követ.
A frontalis lebeny dopaminerg pályáján indulva (motivációs elemek), a parietális kéreg B40-es területén át (téri és más kontextuálsi információk szervezése) a mediális occipito-temporalis regióig (vizuális reprezentációk generálása). Tehát ez az eredmény az álmodást inkább egy fölülrül-lefelé irányuló folyamatként mutatja be, ahol személyes gondolatok, motivációk, emlékek alakulnak végül át képekké.
Ez alapvetően cáfolja az aktiváció-szintézis elméletét, ami azonban részben igaz lehet az alvásparalízis alatti hallucinácókra, éppen a fent említett különbségek miatt.
Bódizs Róbert, egy előadásában arról beszélt, hogy az alvás alatti mentális élmény minidg elhelyezhető a koncepció-precepció dimenziók kontinuumán. A korai NREM alatti álmok inkább gondolatszerűek, kevesebb bennük a perceptuális elem, a REM álmok és a késői (hajnali) NREM álmok, a koncepció és percepció kontinuum középtáján helyezkednek el, az elalváskor tapasztalt hipnagóg képekben, és főleg az alvásparalízises hallucinációkban pedig egyértelműen a perceptuális elemek vannak túlsúlyban, ezek tehát a koncepció-percepció kontinuumán a percepció végpontjára helyezhetők el.

Kedves SP, nagyon érdekes, amit írsz, és ha jól látom, nálam jobban szakérted a témát. Köszönöm ezt a kiegészítést, örülnénk több ilyennek :)

Ez egy nagyon érdekes, és sok kérdést megválaszoló hasznos cikk volt.

Köszönöm hogy közzé került

Nagyon szépen köszönöm a cikket...

Köszönöm azért mert magyarázatot adott egy olyan, a cikkben testen kívüli élménynek nevezett eseményre ami egyszer megtörtént velem egy kisebb rosszullét uténi kimerült állapotban. Azóta is szorongó érzéssel emlexem vissza erre az esetre, azonban a magyarázat megnyugtatott.

Mégegyszer nagyon köszönöm!