Egyetemi egyszeregy

studentKészült, felvételizett és bejutott. Eltartják még 4-5 évig, élete fénykora következik, a szülőktől való leválás terhe még egy ideig nem nyomja a vállát. Csak halvány fogalmai vannak arról, hogy mihez kezd az egyetem után, titkon reméli, hogy még egy-két évig mesterizhet, majd esetleg megpróbálkozik egy másodegyetemmel, vagy egyéb posztgraduális képzéssel.

Húzni, nyúzni kell, amíg még lehet. Amíg a szülők bírják, miért ne? Elvégre azért keresik degeszre magukat, hogy gyerekük négyszögesíthesse kerekded fejét. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy különösen hosszú folyamat.
Buli van. Fél évtizedig nem törődik semmivel, lesz majd valahogy! Semmit ne vigyen túlzásba, élni kell, most kell élni, amíg még lehet, amíg még fizetik. Az egyetem mellesleg abban kellene támpontot adjon, hogy elképzelést formáljon a jövőjéről, hogy célokat tűzzön ki maga elé, mely mentén elképzelheti életét. A fél évtized ehhez kevésnek bizonyul. Az elméleti absztrakciók ködében ledarálja a több tucat diszciplínát, majd oklevéllel a kezében, bambán próbálja kiismerni magát egy idegen, soha nem látott világban.

Az öt évet követően

Dolgozni kéne. Mit? Tulajdonképpen egyelőre mindegy, csak fizessék.
Miért kellett ehhez öt év? Az oklevélért. Egy nyamvadt papírért, mely a szükséges alapot jelentheti, szakmát azonban nem biztosít.

Egyetemi egyszeregy

Következzen néhány Pavlina-féle jó tanács, a teljesség igénye nélkül, egyéni kommentezéssel:

  1. Válaszold meg a kérdést: Miért megyek egyetemre?
    A gólyák nagy része nem gondolja át azt, hogy mit keres a választott szakon. Ott vannak, mert valahol lenniük kell, és úgyis minden kialakul majd. Családtól örökölt célokat, középiskolai eredményeink által meghatározott irányvonalat cipelnek magukkal, elkezdenek egy képzést bizonytalanul, elvárások nélkül.

    Magam sem tettem másképpen: az apai irányvonalat követve felvételiztem építőmérnöki szakra, ahová ösztöndíjjal be is jutottam. Ezt találtam a legésszerűbbnek: jó matematikai háttérrel a mérnöki irányvonal logikusnak tűnt. Fél év alatt rádöbbentem arra, hogy az ösztöndíjat leszámítva semmi jóban nem részesülök, nem akarok betonról és építőanyagokról tanulni, úgy éreztem, hogy megfulladok az érdektelenségben.

    Az első félévi vizsgák tájékán úgy döntöttem, hogy dűlőre viszem a dolgot: el kell döntenem, hogy mivel akarok foglalkozni az elkövetkezendőkben. Szüleim legnagyobb megrökönyödésére három teljes napra bezárkóztam a szobámba azzal az elhatározással, hogy ezalatt az idő alatt a múlt vizsgálata révén letisztul a jelenem és kirajzolódik a jövőm. Hogy teljes legyen a kép, ezalatt a három nap alatt megvontam magamtól a táplálékot, nem kommunikáltam senkivel, csak a kitűzött feladatnak éltem. Különböző kritériumok mentén táblázatokat készítettem a vélt készségeimről, elképzeléseimről, céljaimról. Azt vizsgáltam, hogy miként illik össze a magamról alkotott kép az építőmérnökökről alkotott elképzelésemmel. Hosszas töprengés után meghoztam a döntésem, melyet a böjtöt követő első családi ebéd alkalmával közöltem szüleimmel. Úgy láttam, hogy maradnom kell, el kell végeznem az öt évet, mert az építőmérnöki szakmában látok fantáziát, változatos és izgalmas szakmának ítéltem meg. Apám megkönnyebbülten fogadta döntésem. Ezt követően három hónap leforgása alatt végérvényesen otthagytam az egyetemet.
  2. Képzeld el az ideális egyetemi képzést!
    Öt év nagyon sok idő. Mit vársz el az egyetemtől, a tanároktól, életed elkövetkezendő fél évtizedtől? Milyen erősségeket érzel magadban, melyek kibontakoztatásában segíthet ez az időszak? Milyen lágy készségeket fejleszthetsz ki magadban, és miként? Fogalmazd meg elvárásaidat és tervezd meg egyetemi éveidet!

    Visszatekintve a lehúzott négy évre, egyértelműen az látszik, hogy nem az egyetemi tanterv, hanem az egyéni curriculum létrehozása és teljesítése eredményezett igazi fejlődést. Másodéven ismertem fel azt, hogy megalapozott pszichológiatörténeti és filozófiai tudás nélkül lehetetlen a pszichológia területén szemléletbeli tudásra szert tennem. Végignyálaztam Thorne & Henley, majd Pléh Csaba vaskos pszichológiatörténetét; ezzel párhuzamosan elolvastam Bertrand Russel A nyugati filozófia története c. átfogó munkáját.

    Azt gondolom, hogy ez volt a leghelyesebb lépés, amit akkoriban tanulmányaim érdekében meghoztam. A vizsgaidőszak alatt is ezeket bújtam, néhány hét leforgása alatt olyan alapokra tettem szert, mely révén elegendő volt egyszer átolvasnom az ajánlott irodalmat, az egyetemi jegyzeteket pedig a vizsga előtti napon valamelyik lelkes évfolyamtársam előadásában meghallgattam, majd megvitattuk. Minden kurzushoz fogalmakat tudtam csatolni, azonnal megpróbáltam tágabb kontextusban elhelyezni a hallottakat, majd kérdésekkel piszkálva a témát, sikerült a legfontosabb információkat lehorgonyozni. Ez bőven elegendő volt a közepes vagy akár a jó eredmények eléréséhez.
  3. Mindegyik tantárgyhoz fogalmazz meg egyértelmű célokat!
    Miért szükséges erről tanulnod? Milyen tudásra akarsz szert tenni, milyen témákat érint az adott diszciplína? Mi érdekel a leginkább mindebből? Fókuszálj az általános tudásra, szemléletet tanulj a részletek helyett! Lásd a helyét a dolgoknak, tudd felépíteni, megalkotni az ismereteket, melyekre szert kell tenned! Ehhez az a legjobb hozzáállás, ha a kurzusok előtt te magad alkotsz képet arról, hogy szerinted mit takar az adott terület. Minél több kreativitást és egyéni elképzelést viszel bele a tanulásba, annál átfogóbb és maradandóbb tudásra teszel szert!

    Mellőzd az érdektelen dolgokat. A vizsgákat túlélni kell, nem kiválóan teljesíteni! A kiválóságot hagyd a stréberekre.
  4. Legyen prioritási sorrended!
    Minden egyetemen vannak fontosabb és kevésbé fontos tantárgyak. Ezt rendszerint a tanárok személye határozza meg; nagyon gyakran arra összpontosul a legnagyobb figyelem, ahol a professzor a legkiállhatatlanabb. Szigorú, következetes, konzervatív tekintély követeli meg, hogy az általa lediktált imitt-amott elavult információkat ad literam visszaböfögje a diák. Figyelem! Ezekre a tárgyakra csak a minimum erőfeszítést fordítsd! Még akkor sem ajánlom, hogy foglalkozz vele, ha fontosnak tartod amúgy a diszciplínát: ez a stílus kiöli az emberből az önmegvalósítási vágyat. Azt ajánlom, hogy akár puskázva, akár a padtárs segítségével, de ne magolással és összeszorított fogakkal legyűrt hosszú órák árán vizsgázz! Amíg mások hetekig magolják a kérdéses tantárgyat, te szánj rá 1-2 napot arra, hogy fecnikre, vagy piszkozatlapként használható ívekre kiírd vázlataidat, ami alapján majd meg tudod írni dolgozatodat. A többi időt szánd arra, amit igazán fontosnak tartasz, és amit kreatívan és lelkesen el tudsz sajátítani. Olvass szakkönyveket, próbálj meg összefoglaló tanulmányokat megírni. Az is sokkal többet jelent, ha egyszerűen impresszióidat fogalmazod meg egy-egy könyv/tanulmány kapcsán.
  5. Használd ki az idődet.
    Az említett professzorok kurzusai hihetetlenül unalmasak tudnak lenni. Nagyon gyakran megkövetelik a jelenlétet, éppen ezért nem hiányozhatsz minden előadásról. Azt ajánlom, hogy vigyél olvasnivalót ezekre a kurzusokra. Ha nagy teremben darál az illető, akkor húzódj meg a hátsó sorban és merülj el kedvenc szakkönyvedben, ha kisebb méretű teremről van szó, akkor egyszerűen írj! Nem fog feltűnni, hogy nem az előadásról jegyzetelsz, ha olykor rámeredsz a tanárra. Némi gyakorlással magas szintű rutinra tehetsz szert, senki nem fogja tudni, hogy egyébbel foglalkozol, ha ügyesen csinálod! Nem ajánlom, hogy hivalkodj ezen szokásoddal, mert a vizsgaidőszakban szükséged lesz mások jegyzeteire, s rendszerint nem veszik jó néven azt, hogy „visszaélsz mások áldozatkészségével”.

    Járj el a fentieknek megfelelően minden rosszul megtartott előadás esetében! Még akkor is, ha érdekel a téma, sőt, kifejezetten akkor! A rosszul tálalt izgalmas téma rendkívül gyomorforgató élmény.
  6. Időben sajátítsd el az új ismereteket!
    Ne halogasd a vizsgaidőszakra a tanulást! Nem azért jársz előadásokra, hogy jegyzeteket készíts, hanem azért, hogy élvezd azokat! Az élvezhetetlen kurzusokra a fentieknek megfelelően amúgy sem figyelsz oda... Ez esetben olvass el néhány szakkönyvet, ami az adott tematikához kapcsolódik, hogy ismerd meg az adott terület alapfogalmait, szemléletét.
  7. Tanulj meg tanulni! Sajátíts el hatékony memóriagyakorlatokat!
    Sajátítsd el a mindmapping technikát, passzív tanulási stratégiádat váltsd fel aktívval! Mechanikus jegyzetkészítés helyett impresszióidat, elképzeléseidet írd le. Csak azt olvasd, ami igazán érdekel, ne feledd: az írás legalább olyan fontos, mint az olvasás. Vitasd meg elképzeléseidet barátaiddal, évfolyamtársaiddal. Fórumozz, blogolj, járj konferenciákra, csatlakozz kutatócsoportokhoz, alkoss véleményt, legyen álláspontod! A szakmai rálátás mellett fektess hangsúlyt a kommunikációs készségek tökéletesítésére is.

Új hozzászólás

Hozzászólások

Szerinted 100 egyetemistából hányban fogalmazódik mindez meg? Időben, persze, nem 4-5 évvel az egyetem befejezése után :)
Minden mondatával egyetértek. -- Aries
Utólag borzasztónak tűnik az az 5 év, amit Brassóban töltöttünk, annyi idétlen kurzust végighallgattunk és komoly képet vágtunk hozzá. Szerencsére a vizsgák nem okoztak sok gondot, könnyen túléltük, és aránylag kevés időnk ment rá a tanulásra, hiszen a mi szakmánk olyan, amit folyamatosan kell gyakorolni. Magamra ismertem a soraid között, igen, néha olvasgattam , vagy levelet írtam az előadások alatt, és sokszor meglógtam az unalmas órákról. Sajnos inkább keserű szájízzel gondolok vissza azokra az évekre, pedig általában azok a "régi szép idők". Legalább a bentlakásos élet kellemes volt.
Ebben az írásban az a nagyszerű, hogy végre valaki kimondta, végre valaki leírta. Természetesen az nem kérdés, hogy én is egyetértek minden sorával. Sajnos nekem is rossz tapasztalatom van az egyetemi oktatásról. Másoddiplomásként kerültem a Debreceni Egyetemre, amit annak előtte nagy-nagy tisztelettel kezeltem. Ám legalább ekkorát kellett csalódnom. A karomon a helyzet valami borzalmas. Kezdjük ott, hogy a rengeteg felvett hallgatót többnyire PhD-sekre sózzák, akik amellett hogy egy cseppnyi pedagógiai képességel nem rendelkeznek, olykor még a szakmához sem értenek (elsőéves hallgatók javították ki a hibáit...). De nem különb a helyzet a "nagy öregekkel": volt olyan, aki egy egyszerű mondatba belekavarodott, és percekig állt és próbálta kitalálni a végét. Mindig nekilátott hogy a táblára felvigye a kőbe vésett régi szabályokat. Persze fejből, mert egy ilyen szaktekintély megteheti. Egyszer sem (!) találta el! Mindig törölhettünk fél oldalnyi szöveget, javíthattunk tévedéseket mikor végre beletekintett a puskájába. Hogy miért nem lehet akkor egyszerűen lefénymásolni azt a puskát ahol ez JÓL le van írva, miért kell nekünk felírnia, ez az abszolút értelmetlenség kategóriája. (Gondolom nem okozok meglepetést, hogy ez az ember azóta a kar vezetője lett. Azért "embert" mondok, nem "tanárt", mert a TANÁROKAT ma is tisztelem.) Másoddiplomásként természetesen már dolgozom is. A szakmában. De az egyetemen eddig nem sikerült olyan tárgyat találnom, amit a valós életben hasznosítani tudnék. Pedig nap mint nap ezzel foglalkozom, mitöbb érdekel is, szeretem is a szakmámat. Csoda hogy aki "csak elvégzi" a szakmát, az meglepődik a végén a kinti világon? Az rendben van, hogy egy papírért küzdünk, de lehetne ezt értelmesebben is. De nem akarok itt utópiákba belemenni, tudom hogy ez nem fog megváltozni. Egyszerűen senkinek nem érdeke megváltoztatni (a hallgatókon kívül, de nekik meg nincs ilyesmibe beleszólásuk). Így hát marad az, hogy az egyetem alatt valóban az a leghasznosabnb, ha képzed magad. Elmélyedsz valamiben, és keresed a lehetőségeket. Olvasol. Igen, ha kell, az unalmas előadásokon. Kínozhatod magad ugyan vele, hogy megpróbálod kibogozni mit akar elmondani a tanár, de úgy sem marad meg semmi belőle. Másrészt ha nem veszi a fáradtságot hogy megtanuljon tanítani, akkor azt hiszem te is megteheted ezt. (Azt hiszem jogom van ezt mondani, hiszen magam is pedagógus vagyok.) Végezetül azért megjegyezném, hogy ne essünk át a ló másik oldalára sem. Nem ugyanaz, hogy minden óráról ellógsz, puskázol ahol csak lehet, mással foglalkozol minden órán. Ezzel csak magadat csapod be. Az oklevélre szükséged lehet, és amellett hogy könnyen elakadhastz valahol ilyen stratégiával, az egyetemről kikerülve egy munkahelyen már nem mondhatod azt "akkor éppen hiányoztam", "ezt nem tanították" vagy "sajnos ez csak puskán van meg". Ahogy Zsolt írta, vedd a kezedbe a saját képzésed. Ennél jobb tanácsot magam sem adhatok.
Szerintem ez borzasztó, élhetetleneknek való lista. Utólag (idősebb korban) rendben van, de ha egy 18-19 éves Fiatal így kezdene neki, elzavarnám pszichológushoz.. :) Ettől még persze hasznos és jó tanácsok, csak kicsit furcsa, és sajnálom azokat, akik rászorulnak. Egyébként meg az előző, individualizációról szóló írásban szerepelt, hogy az ember csinálja azt, amit akar. Azt hiszem, ha vkinek pontokba szedve kell elmagyarázni, hogy mit és hogyan, az már régen rossz. Dehát van ilyen.
Igen, sokminden már régen rossz. De teodora, tulajdonképpen szavakra sincs szükség ilyen alapon...
Nem értem, a szavak hogy jöttek ide. Viszont azt hiszem, sokkal egészségesebb, ha egy 18 éves fiú képzeletében pucér csajok vannak, mintsem "ideális egyetemi képzés".. Normális, életszerű, korához illő módon is felnőhet, tanulhat, mint sokan előtte. Az meg nonszensz, hogy a tanár személye alapján vessen el valaki egy tárgyi tudás halmazt (3.).
Fura, de nekem a pucér lányok és a színvonalas képzés is szerepelt a listámon, de nem ismerek olyat, akinél ne így lett volna. A tanár személye igenis fontos. Voltak olyan előadások, amelyekre kifejezetten az előadó miatt jártam be még azután is, hogy már nem tanultam. (Egyébként pedig jellemző, az, hogy az oktatókra - kevés kivétellel, de - nincs szükség. Nem adnak át szemléletet, nem adnak át tudást. Manapság sok oktató csak azért marad a tanszéken, mert a való világban képtelen lenne elhelyezkedni. Mivel pedig nincsenek tisztában a világ elvárásaival, ezért még a tanmenetet sem képesek jól összeállítani.) -- Aries
Nos, abban egyetértünk hogy első helyen egészen biztosan a pucér csajok vannak, de szerintem az írás (és ilyen formában már témefelvetés) pont azt célozná, hogy más is legyen. Amolyan "Bárcsak ezt az elején én is végiggondoltam volna"-szerű tapasztalatmegosztás. Amiket én írtam, az részben illeszkedik ebbe a keretbe, részben eltér tőle. Másoddiplomásként (és mint írtam pedagógusként) nagyobb rálátásom volt a dolgokra, és úgy gondolom kompetensként ítélhettem meg az egyetemet. De fontosnak tartottam hozzátenni már ott is, hogy ne essen át senki a ló másik oldalára. Egy 18 éves könnyen esik abba a hibába, hogy egynéhány tényleg rossz tanár miatt leírja az egész egyetemet. Egy átbulizott nap után fárasztónak érez egy órát és ebből következtetéseket von le (nyilván az óra a rossz vagy a tanár). Sorolhatnám... Azt hiszem, nyugodtan mondhatom: Mi nem erről beszélünk. Naná, hogy fontos a tanár személye! (Azt már meg sem említem, hogy ebből írtam a szakdolgozatom) Én azzal sem vitatkozom, hogy ha egy létfontosságú tárgyat tanít egy rosszabb tanár, akkor könnyen lehet, hogy muszáj lesz tőle megtanulni. Magam részéről a rossz tanárok ellen úgy teszek, hogy (igaz, nem főállásban) de folyamatosan oktatok én is. És igyekszem jó példával elöl járni.
Kinga: igen, a Brassó-i egyetemről nekem sincsenek pozitív tapasztalataim; vélhetőleg az ottani légkör is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy otthagytam az építőmérnöki kart. Kolozsvár lényegesen jobb egyetemi központ magyarok számára! Zsófi: köszönöm kommentodat; általánosságban elmondható, hogy az egyetemek oktatási színvonala nagyon sokat romlott... sajnos. Azért mindenhol akad néhány igazán jó tanár, akiért megéri ott lenni. BigZ: egyetértek.
Persze, hogy számít a tanár, és jobb a jó tanárnál lenni, de attól még a fontos, akár száraz, tárgyi tudást is el kell sajátítani, és nem azért, mert szórakoztató vagy mert elvárják, hanem, mert adott esetben szükséges ahhoz, hogy a szakmát ismerd. Az oktatók, órák stb. pedig azért is kellenek, mert az emberek többsége nem alkalmas magántanulásra.
Zsolttal és teodorával is egyetértek, annak meg különösen örülök, ha Pavlina előkerül, főleg ha magyarul. Két szösszenetem kapcsolódik a témához, hátha érdekes nektek, bármilyen véleményeteket szívesen fogadom. Európai oktatás 2020-ban, reflexióim egy EU-s anyagra: http://soobrosa.wordpress.com/2006/05/24/reflections/ illetve személyes nézőpontom az oktatás lehetséges változásairól, igen, Zsolt, konnektivizmus :) http://soobrosa.wordpress.com/2006/05/26/where-do-we-go-now/ sbrs
húha soobrosa, hát ez bámulatos! Firefox alatt nem tudtam szöveget bevinni, IE alatt igen, de nem sikerült elmentenem a változtatásokat. Nézegetem, bambulok, majd még jelzek a tapasztalatokról! Gratula!

Én is csak csodálkozom, hogy mik vannak...Legfőbb ideje, hogy a Kulcsár-Molnár-Bessenyei licenc/tudás/tapasztalat/rejtett tudás valahogy integrálódjon...Soobrosa oladalaihoz ésn is gratulálok..
Egyébként nekem a nagyon restriktív, nagyon vidéki, nagyon közepes színvonalú debreceni egyetemen - ahol nekem a tanulás inkább szenvedés volt, (ezt mind a mai napig oktatáskutatással próbálom feldolgozni, az volt a szerencsém, hogy a pesti barátaim azt tanácsolták, hagyjam a fenébe a hivatalos tanulást és olvassam a Valóság c. folyóiratot, amiból először persze alig értettem valamit. (Apámnak, mint járási TIT-titkárnak szerencsére hivatalból járt a folyóirat a kezdetrktől fogva (60-as évek), s ez volt a szerencsém...(Később írtam is bele...)

Köszi, hogy felhívtad a figyelmet a Valóság folyóiratra, mindeddig nem olvastam, de hamarosan...
Hozzád hasonlóan nekem is kudarc és szenvedés volt mind az iskola, mind az egyetem.
Van néhány alternatív útvonal, melyet meg szeretnék vizsgálni (pl. waldorf), mert a hagyományos képzési rendszerekben nem hiszek már.

Köszi, hogy felhívtad a figyelmet a Valóság folyóiratra, mindeddig nem olvastam, de hamarosan...
Phentermine

Hát igen, én is hasonlókra akartam felhívni a gólyák figyelmét, de aztán abbamaradt a dolog.

Szerintem az ez a folyamat amit kulcsi leírt rendjén van... kell a tömegoktatás, mert különben sok tanár nem tudna megélni.

A magyar felsőoktatás kitűnő szenvedéssel teli öt évet kínál egyes szakokon, de szerintem nem ez a fajta hozzáállás a megoldás. A vizsgákat nem túlélni kell, ugyanúgy, ahogy később a munkahelyen kapott feladatokat sem. A szemlélet elsajátítása azonban tényleg fontos, de ez sokkal hatékonyabban megoldható, ha az oktatás oldaláról van megtámogatva.

a munkahelyen kapott feladatokat sem

Munkahely fronton nekem nagyon más tapasztalataim vannak. Ott nem ez a stratégia a nyerő, ez kétségtelenül így van.