Két évtizeddel ezelőtt jelent meg egy tanulmány, melyben a karizmatikus vezetők sötét oldalát boncolgatja három pszichológus. A szerzők szerint a pszichológiailag problémás, ámde karizmatikus vezetőket legalább három kategóriába sorolhatjuk:
menedzsment
A nárcisztikus vezető 5 vonása
Keress! Googletörténet dióhéjban
Elolvastam a Wired alapítója által írt Keress! című könyvet. John Battelle a legtöbb fejezetet már 2004-ben megírta, egy évre rá jelent meg angol nyelven az első kiadás. Mennyi aktualitása lehet egy öt évvel ezelőtt megírt elemzésnek abban az iparágban, ahol ennyi idő alatt gyökeresen átalakul minden? Meglepően sok. 7 pontban foglaltam össze a számomra legrelevánsabb tanulságokat.
Morpheus effektus
Klötzl Ferenc hívta fel a figyelmem az Academic Earth oldalra, mely az élvonalbeli amerikai egyetemek előadásait teszi elérhetővé, méghozzá ingyen! Több előadásba belenéztem, rögtön az első között volt az alábbi szösszenet John Roos előadásában.


Egy átlagos szombati este úgy döntöttünk, hogy nincs semmi ötletünk. Ennek egyenes következményeképpen végignéztük a 
Friss hozzászólások
38 másodperc
13 óra 8 perc
3 hét 5 nap
6 hét 7 óra
6 hét 9 óra
6 hét 22 óra
7 hét 2 nap
7 hét 6 nap
8 hét 2 nap
11 hét 11 óra