A zűrzavar hátterében végső soron döntésképtelenség húzódik meg. Azért hagyjuk szanaszét dolgainkat, mert nem tudjuk eldönteni, hogy mit tegyünk vele. Pavlina szerint a szétszórt embereknek nincsenek bejáratott szervezési stratégiáik, következésképpen minden egyes döntést csak nehezen tudnak meghozni: nincsen gyakorlatuk annak megállapításában, hogy minek hol a helye.

Azok a személyek, akik meghatározott eljárásokat dolgoztak ki dolgaik szervezéséhez, jóval kevesebb döntési helyzetbe kerülnek, automatikusan képesek elhelyezni dolgaikat. Pavlina nézőpontja enyhén szólva perfekcionista alapokon nyugszik; sejtésem szerint pontosan az ilyen alkatú emberek képesek precíz szervezési eljárásokat elsajátítani, olykor meglehetősen steril módon...

A skálafüggetlen íróasztal

Nyilvánvaló, hogy alapfokú szervezettség nélkül nem beszélhetünk hatékony munkavégzésről, de néhány asztalon heverő könyv és jegyzetpapír látványától még nem kell rögtön arra gondolnunk, hogy javíthatatlan zűrzavarpártiak vagyunk. A kreatív légkörhöz elengedhetetlenül szükség van véletlenszerűen szétdobált jegyzetpapírokra, ottfelejtett bögrékre... vagy ahogyan Csermely Péter mondaná: a cuccokkal megrakott íróasztal skálafüggetlensége jótékonyan befolyásolja hangulatunkat.

Van azonban egy küszöbérték, melyen túl ez a „jótékony hatás” valóban akadályoz a munkában:

• az ottfelejtett bögrébe belekövült a zacc,
• a csuporban található tíz filctollból egy sem ír,
• az asztalon heverő papírok zömének már nincs aktualitása.

Tagadhatatlannak tűnik, hogy a hatékony munkavégzés elengedhetetlen feltétele az automatikus döntéshozatalra való képesség, ehhez bejáratott kategóriarendszerekre, szervezési eljárásokra van szükség.