Nem tudni, hogy a lihegés, vagy a rángatózás, vagy a kettőnek az együttes hatása következtében kapcsoltak ki az érzékszerveim. Ezúttal nem volt dramaturgiája a transzlégzésemnek, és még csak bevillanó emlékképek sem zavarták meg a görcsbe rándult testemet. Lihegtem. Sámán hörgött a cédéről, a dob hangját olykor megtörte egy velőtrázó sikoly, vagy egy megszünni nem akaró zokogás.

Végre kipróbáltam a csoportos transzlégzést. Nem csalódtam. Kizökkentett a hétköznapokból, olyan állapotba hozott, melyben minden másnak látszott, mint ami. Nem, nem jól mondom. Olyan állapotba hozott, melyben minden valóságossá változott. Aztán néhány nap múltán ismét minden másnak látszik, mint ami.

Ma megláttam a másik életemet, melyben nem volt értelme a hétköznapjaimnak. Negyven esztendős voltam, enyhén pocakos, a maga elé bámulós fajtából. Feleségem is volt, és (minő fordulat!) két gyerkőc is. Éltünk együtt hangtalan. Belefulladtunk a gyermeket nevelő felnőttek semmitmondó hétköznapjaiba.

Az alábbi interjúban a binaural beats jelenségét vesszük górcső alá. Vendégem Emich Szabolcs, egy twitteren szerzett igen kedves ismerősöm, aki biológusnak indult, végül informatikus lett. Hogyan jellemeznéd magad három mondatban?

Végre megjelent Stanislav Grof legfontosabb munkája magyar nyelven is.
C. G. Jung alapozta meg a transzperszonalitás iránti vonzalmamat, Ken Wilber olyan világnézeti alapokkal ajándékozott meg, mely előkészítette a talajt Stanislav Grof valószerűtlen pszichológiájának.

Öt esztendős voltam, amikor apám megtanított sakkozni. Nagy türelemmel, napi rendszerességgel oktatott Karakas Éva: Támadás a király ellen c. könyve alapján. Mai napig egyik legmeghatározóbb és legkedvesebb élményem, hogy kisgyermekkorom óta van egy verbalitáson túli kapocs, ami apámmal összefűz.

A crescendo statisztikai mutatóit vizsgálta kollégám, és értetlenül bambult a halal.lap.hu –s hivatkozásra. Ezt most hogy kell érteni? Miért innen jön a legtöbb látogató? Nem értettem a kérdést, mondom neki, írtam a halálról néhány bejegyzést, talán ez az oka, mire ő, halálról? Miért?

Alig múltam tizenöt, amikor kezembe akadt Paul Brunton jógáról írt könyve. Már túl voltam a Hargitai Károly-féle UFO könyveken, izgatottan magyaráztam barátomnak, hogy éjszaka nálam jártak, elraboltak és térdembe ültettek egy chipet. Ezért fáj a lábam, magyaráztam nagy hévvel. Más dolgunk nem akadt, csak annak eldöntése, hogy a rossz, vagy a jó UFO törzs művelte el ezt a szörnyűséget rajtam...

Wilber integrálelméletének öt alapeleme van, melyből hármat vázoltam fel előző írásaimban: a létramodelles bejegyzésekben a szintekről (stages), a négy ok c. cikkben a negyedekről (quadrants), az enneagramos bejegyzésben pedig a típusokról esett szó. A következő két aspektust a vonalak (lines) és tudatállapotok (states) alkotják.

Popper Péter ír valahol arról a kísérletről, melyben megfelelő utasítások hatására a hipnotizált személyek képesek voltak kikapcsolni a fájdalom érzetét. Amikor a kísérletvezető arra szólította fel a hipnotizált személyt, hogy hívja elő azon részét, mely érzékeli a fájdalmat, az alany meglepő precizitással számolt be a testét ért fagyasztásról, égetésről, vagy éppen szúrkálásról.