Az elmúlt időszakban két fontos szakmai eseményen vettem részt: a pécsi Drupal táborban, és a gödöllői Moodlemoot konferencián. A két rendezvény egyidőben került megrendezésre, így kénytelen voltam megosztani az időmet a két helyszín között.
Az ötnapos tábor első két napján megismerkedtem néhány olyan Drupalos arccal, akit előtte csak online láttam. Most találkoztam először pl. desirével, akivel már volt szerencsém egyébként együtt dolgozni projekten, de mindeddig személyesen nem láttuk egymást. Jó élmény volt belecsöppenni egy olyan közösségbe, melynek tagjai már évek óta élénk kapcsolatban állnak egymással (többnyire IRC csatornák jóvoltából).

Aboros már az első nap kibökte, hogy az Open Atrium mellett érdemes lenne kipróbálnom az Open Scholar-t is, mely Drupal alapokon kiváló oktatási platformot biztosít.
Hojtsi Gábor arról mesélt, hogy miként alkalmazzák a SCRUM-ot az Aquia-nál, majd látványos prezentációval megtámogatva bevezetett bennünket a Drupal modulírás rejtelmeibe. Drifter átvágta a gordiusi csomót a WYSIWYG témakörben, és egyben meggyőzően demonstrálta, hogy miként kell professzionális siteot összerakni Drupal alapokon.

A harmadik napon ellátogattam Gödöllőre, ahol a konnektivizmusról beszélgettünk Szirbik Gabriellával, Katona Zsuzsannával, Tóth Mózer Szilviával, Ollé Jánossal, Forgó Sándorral, Klötzl Ferenccel, Duchon Jenővel, és sok más résztvevővel.
Alább beágyaztam a konferencián bemutatott prezentációmat.

További fotók a Drupal táborból (köszönet boobaanak!): http://internode.hu/blog/drupal-tabor-masodik-nap-2010-06-24
További MoodleMoot fotók: http://moodlemoot.hu/mod/lightboxgallery/view.php?id=2555

Ezen a héten két fontos gyakorlati területet fogunk megvizsgálni: a közösségi linkmegosztást, és a fogalomtérképészetet. A konnektivizmus eszköztárának két hasznos technikájáról van szó; ahhoz képest, hogy milyen mértékben képes növelni a tudásmenedzsment hatékonyságát, meglepődve tapasztalom minduntalan, hogy milyen kevesen használják.
A jelzett fotókat nem boobaa,
A jelzett fotókat nem boobaa, hanem SzabóDénes készítette.
pp
hm, ezt akár személyesen is
hm, ezt akár személyesen is mondhattad volna, és akkor a cikkben javítom... :) Köszi, Dénes!
egyébként a Moodle Moot konf
egyébként a Moodle Moot konf tényleg remek volt idén (is). Köszönet érte Vágvölgyi Csabának, Papp Gyulának és Sinka Róbertnek!
Kapcsolódó blogbejegyzések: http://moodlemoot.hu/course/view.php?id=92
Hozzászólás