Ártalmas-e az alvásparalízis? Amennyiben nem a narkolepszia egyik tünete és nem rendszeresen, nem ismétlődő jelleggel fordul elő (és ha eltekintünk az előző fejezetben említett igen ritka éjszakai hirtelen halál szindrómával kapcsolatos feltételezéstől), akkor a válasz egyértelműen: nem.

Az alvási paralízisből fakadó legnagyobb "ártalom" (ha lehet így fogalmazni) pszichológiai jellegű. Azok számára, akik még soha nem élték át és még csak nem is hallottak róla, az első élmény igencsak szörnyű lehet.

Képzeld csak el: felébredsz az éjszaka közepén és megmagyarázhatatlan módon képtelen vagy megmozdulni. Egyszerűen nem érted, mi történt: megsérült volna az idegrendszered? Valami súlyos betegség támadta meg a tested? Azokban a percekben még abban sem vagy biztos, képes leszel-e egyáltalán valaha megmozdulni. Ráadásul, ami még rosszabb, mintha lenne valamilyen ördögi, rémisztő lény a szobában, aminek szilárdan eltökélt szándéka, hogy különböző szörnyűségeket műveljen megbénult testeddel - és még csak menekülni sem tudsz, csak fekszel, mint egy darab fa.

Az emberek többsége egyáltalán nem hallott még az alvási paralízisről, ha pedig véletlenül előfordul vele, értelmes magyarázat híján igyekszik gyorsan elfelejteni szörnyű éjszakai emléket. Azon kevesek, akik gyakrabban szenvednek tőle, általában félnek erről beszélni bárkinek is, nehogy őrültnek tartsák őket. Ha pedig végül orvoshoz, pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulnak, gyakran találkoznak össze olyan "szakemberekkel", akiknek szintén fogalmuk sincs a jelenség mibenlétéről, így különböző mentális problémák egész sorával tévesztik össze. A félrediagnosztizálás pedig félrekezelést von maga után: a páciensnek olyan gyógyszereket kell szednie, amelyekre valójában semmi szüksége nem lenne, a vélt betegség miatt súlyos önértékelési zavara támadhat, sőt, sérülhetnek társadalmi és szociális kapcsolatai is.

Ezért is fontos tehát beszélnünk az alvásparalízisről: ha szélesebb körben ismertté válik a jelenség, akkor az "áldozatok" végre megfelelő magyarázatot találhatnak az ijesztő éjszakai élményekre, azok pedig, akik gyakran és ismétlődően szenvednek tőle, megfelelő kezelésben részesülhetnek.

Megelőzés

Önmagában már az is mérsékli az alvásparalízis során átélt megrázó élményeket, ha az ember korábban már hallott a jelenségről és nem éri őt felkészületlenül a bénulás. Ha tudjuk, hogy amit átélünk, csak pillanatnyi ideig tart, a szörnyűséges látomások pedig csupán hallucinációk, sokkal könnyebben elviseljük a kellemetlen érzést. Mivel az esetek nagy részében az alvási paralízis előfordulása egyszeri, a megelőzésre és a kezelésre vonatkozó tanácsok inkább azokat érdekelhetik, akik ismétlődő izolált alvásparalízisben szenvednek (recurrent isolated sleep paralysis, RISP). Az ismétlődés általában évi, félévi havi alkalmi előfordulást (különösen a fiatal életkori szakaszban) jelent, de vannak olyanok is - igaz, hogy igen kevesen -, akik évek óta, napi rendszerességgel élnek át ilyesmit, akár egy éjszaka során többször is.

Néhány nagyon egyszerű intézkedés bevezetésével jó eséllyel megelőzhetjük az alvásparalízis kialakulását. Mindenekelőtt kielégítő és rendszeres alvásra van szükség, kerülni kell a rendszertelen alvást, a késői fekvést és biztosítani kell a jó alvás megfelelő feltételeit: kényelmes fekhely, csendes, sötét szoba stb. Tanácsos csökkenteni a napközbeni stresszt, a túlhajszolt életmódot, valamint az alkoholfogyasztást. Kerülni kell a lefekvés előtti bőséges vacsorát, illetve az alvás közbeni háton fekvő pozíciót, mivel a megfigyelések szerint ebben a testhelyzetben a leggyakoribb az alvásparalízis. Súlyosabb esetekben ezt úgy érik el, hogy az alvóruha hátára pl. egy teniszlabdát erősítenek, ami az alvót minden hátrafordulásnál felébredésre és testhelyzetének megváltoztatására készteti

Gyógykezelés

Súlyosabb esetekben, amikor a paralízis hetek vagy hónapok óta rendszeresen ismétlődik, szükségessé válhat gyógyszerek alkalmazása. A Prozac típusú antidepresszánsok gátolják a REM alvást, így egyes esetekben az alvásparalízisek számát is csökkentik (bár azt is megfigyelték, hogy a gyógyszer szedésének abbahagyásával vagy egy új gyógyszerre való átállással megint megnőtt az esetek száma). Az imipramin és a clomipramin nevű triciklusos antidepresszánsok - melyeket a narkolepszia kezelésében is alkalmaznak - szintén hatásosak lehetnek.

A gyógykezelés olyan egzotikusabb formái is ismertek, mint a mágnesterápia, de ennek általánosan sikeres voltát még nem sikerült bizonyítani. Az valószínűsíthető, hogy ennek az eljárásnak a hatására megemelkedik cirkadián ritmust irányító melatonin szintje, tehát egyesek szerint a megfelelő időközönként bevitt melatonin is csökkentheti az alvásparalízis előfordulását. Az igazság azonban az, hogy (akárcsak a narkolepszia esetében) a tökéletes gyógymód egyelőre nem ismert. Azoknak, akik életében a gyakori alvásparalízis jelentős problémát okoz, mindenképpen érdemes egy alvásspecialistát és/vagy neurológust felkeresniük.

Mit tehetünk alvásparalízis közben?

Mivel a megelőző intézkedések nem mindig hatásosak, és jelenleg nincs olyan orvosi gyógymód, amely bizonyítottan csökkentené vagy megszüntetné az alvásparalízis gyakoriságát, érdemes a kérdést pszichológiai oldalról is megközelítenünk.

Először is, tudatosítanunk kell magunkban, hogy az alvásparalízis a legtöbbünk életében előfordulhat, még akkor is, ha egyébként egészséges és káros szenvedélyektől mentes életet élünk. Ne lepődjünk meg tehát, ha egyszer arra ébredünk, hogy nem tudunk megmozdulni. Emlékeztessük magunkat arra, hogy mindez ártalmatlan jelenség és hamarosan elmúlik.

Japánban, ahol az alvásparalízis a néphagyományokon keresztül is ismert és gyakori jelenség, a humort hívják segítségül: a jelenség gyakran téma a televízió műsoraiban, a vígjátékokban és rengeteg vicc születik róla.

Alvásparalízis közben viselkedjünk nyugodtan, lélegezzünk egyenletesen, relaxáljunk, hiszen a jelenség általában nagyon rövid időn belül véget ér. A bénultság megtörése érdekében meg lehet próbálkozni kisebb mozdulatokkal, illetve ajánlott a mentális koncentráció (ez esetben az embernek része lehet az asztrálprojekció és a testenkívüli élmény érzésében). Vallásos emberek esetében egy-egy ima is sokat segíthet.

Sőt, próbáljuk meg élvezni az élményt: ha képesek vagyunk tudatosan úrrá lenni a szorongáson, ha képesek vagyunk a feltörő pánikot elfojtva egyfajta érdeklődő, befogadó attitűddel szemlélni az eseményeket, akkor a hipnagóg hallucinációk és a "gonosz jelenlét" kiváltotta félelem csökken és el is tűnhet, sőt, az alvási paralízis a tapasztalatok szerint akár tudatos álomba is átfordulhat.