Egy hónapja foglalkoztat az alvásparalízis jelensége. A kocsmázós-kávézós baráti társalgások egyik központi témájaként nagy lelkesedéssel vezettem fel barátaimnak az éber elme alvó testtel való szokatlan társulását. Legnagyobb meglepetésemre több alkalommal is kiderült, hogy beszélgetőpartnerem az alvásparalízis valamilyen formáját megtapasztalta már.

"Hát visszaestem. Ismét itt vannak a régi, kínos álmok. Ma éjszaka úgy éreztem, valaki rám térdel, száját a szájamra tapasztja, így szívja ki az erőmet. Mint egy pióca, a mellemből szívta az életerőt. Majd jóllakottan felegyenesedett, és én elkínzottan, összetörten, félholtan felébredtem, mozdulni sem tudtam." 
(Guy de Maupassant: Horla)

Arra ébredsz, hogy moccanni sem tudsz, alig vagy képes lélegezni… elviselhetetlen súlyt érzel a mellkasodon… a Gonosz jelenlétének fura érzése kerít hatalmába... az öreg boszorkány megtalált!

Az alvás és ébrenlét közötti állapot érzékeny mezsgyéje köztudottan a különleges történetek számára fenntartott zóna.