Na, szóval, ismét Daniel H. Pink könyve húzott a kanapéra. Három motivációs modell, három munkáltatói és munkavállalói attitűd egymás mellett és egymással szemben egyetlenegy könyvben. Pink előző műve a kedvencek között van (A megújult elme), és úgy tűnik, hogy most is hozta a szintet.
humanisztikus
Motiváció 3.0
A tanításról 13 pontban
Imádom Carl R. Rogerst. Egyszerűen nem tudok betelni vele. A Valakivé válni c. könyvéből már többször idéztem az oktatás kapcsán, de még egyszer sem vágtam be a teljes 13 pontot, melyben a tanítás értelmetlenségéről ír felettébb szuggesztív módon. Következzen tehát a bűvös 13 paragrafus egyéni kommentezéssel!
Önmegvalósítás II. – A humanisztikus szemlélet
Az önmegvalósítás az ember ösztönös késztetése arra, hogy a benne rejlő képességeket a maga teljességében kifejezze és megélje. Lelki irányultságról van szó tehát, mely minimálisra csökkenti a pszichében lévő rendezetlenséget.
Önmegvalósítás I. - Út a teljesség felé
"A crescendo célja, hogy támpontokkal szolgáljon az önmegvalósítás rögös útján". Szép, lila köd. Ideje felvázolni azt, hogy mit értek önmegvalósítás alatt; tisztázni, hogy a számos értelmezési lehetőség közül melyiket tartom meghatározónak.
A Harmadik Erő alapelvei
Meggyőződésem, hogy a teljes élet megélésének feltétele az egyénben rejlő készségek kibontakoztatása . A tudatos fejlődés előmozdításához először is hinnünk kell abban, hogy van fejlődés . Másodszor fel kell tudnunk mérni, hogy a magunk számára ez mit jelent. Harmadszor pedig az így nyert tudásnak megfelelően kell berendeznünk életünket.
A pszichológia harmadik ereje
Abraham Maslow munkássága a 20. század közepén a pszichológiába türemkedő egzisztencialista és fenomenológiai elvek letisztulását és rendszerezését tette lehetővé. Felvállalva az eszmei és módszertani kidolgozatlanságból fakadó sebezhetőséget, a pszichológiatörténet egyik legszebb iskoláját hozta létre.
Önmegvalósítás - a folytonosan valakivé válás elve
Felejtsük el egy pillanatra Monty Python-t és mélázzunk el azon, hogy mi az értelme létünknek! Milyen választ adnál a klasszikus kérdésre: miért élsz itt és most, honnan jöttél és merre tartasz? Nehéz szarkazmusmentes övezetben lereagálni a kérdést, túlságosan átfogó és nyomasztó ahhoz, hogy tömör mondatban választ adjunk rá. Nyeld le a torkodban felgyülemlett savanyúságot: most megmondom a megmondhatatlant.
Fenomenológia - a lélek mentőöve
Az akadémiai pszichológia absztrakt eredményei nem sokat jelentenek a hétköznapi boldogulás szemszögéből. Mire való a pszichológia ha nem arra, hogy a psziché kibontakoztatásában támpontként szolgáljon?
Van a pszichológiának egy ága, mely sikeresen megmenekítette a lélek fogalmát a tudomány számára.



A gazdasági válság hatására újra és újra eltöprengek azon, hogy az új helyzetben milyen irányba érdemes mozdulnom. Melyek azok az egyéni céljaim, melyek a leginkább összhangban lehetnek a szűkebb, vállalati környezet változásaival, és a tágabb, társadalmi helyzettel? Milyen szolgáltatások iránt nő meg a kereslet a pénzügyi válság ideje alatt? Hogyan járulhatok hozzá az alászálló társadalmi struktúrák fellendüléséhez? Hogyan tehető stabilabbá a helyzetem? 
Friss hozzászólások
8 másodperc
2 nap 18 óra
1 hét 2 nap
3 hét 5 nap
4 hét 4 nap
4 hét 5 nap
6 hét 18 óra
6 hét 1 nap
6 hét 2 nap
6 hét 2 nap