Az újraértékelődő nemi szerepekről, a férfiak és a nők biológiai mozgatóiról, a párkapcsolati hagyományokról, a társadalmi elvárásokról, a jó házasság modelljéről esik szó egyebek között ebben a beszélgetésben. Szatmári Béres Helga kérdezett, az interjú megjelent a szívtárs magazinban.

- Mit tart a párkapcsolatok legfontosabb tartóoszlopának, és a mai társadalom párkapcsolatokra nehezedő legfőbb kihívásának?

- Minden párkapcsolat hátterében a nemiség áll. A nemi vonzalom nélküli párkapcsolatot barátságnak hívjuk. Ha a nemiségre épülő barátságot akarjuk megérteni, akkor a nemek közötti ellentétre kell fókuszálnunk. A párkapcsolat polarizált viszonyt jelent, ellentétre épülő stratégiai szövetséget. Kétféle nemi szerepet érdemes megkülönböztetnünk: a biológiait és a társadalmit. Az előbbi a szaporodás dinamizmusára, az utóbbi pedig a férfi és nő közötti kulturális különbségekre fókuszál.

– A férfi és a női biológiai mozgatók miként uralják életünket?

– A biológiai nemiség társadalmi hatásoktól független, hormonális eredetű hajtóerő. A férfiak domináns hormonja a tesztoszteron, a nőké az oxitocin. Az előbbi kétféle késztetést eredményez: tedd magadévá, vagy győzd le. Orvosi esetek bizonyítják azt, hogy a nőknek adott tesztoszteron injekció komoly érzelmi változást okoz. Ken Wilber idézi a Működő Szellem rövid történetében az egyik ilyen kezelésen átesett nő szavait: „Folyton csak a szexre gondolok. Nem lehetne ezt valahogy megszűntetni?”. Az oxitocint másképpen „kapcsolathormonnak” is nevezik, hiszen rendkívüli intenzitással váltja ki a ragaszkodás, kötődés, érintés és ölelés iránti vágyat. A tesztoszteron a behatoló, az oxitocin pedig a befogadó jelleg hormonális megnyilvánulása. Ezek az alapvető késztetések állnak a férfi és női polaritás hátterében. A párkapcsolat lényege ezen ellentétes késztetések szinergiájának a megvalósítása. A férfi és nő csak együtt képez teljes egészet.

– Társadalmak és korok tekintetében mégis rendkívül különbözőek a párkapcsolati hagyományok...

– Az archaikus és történelmi társadalmakban a nemek biológiai irányultsága erőteljesen tükröződött a kultúrában is. A maszkulin jelleg az erővel, dominanciával, határozottsággal, a női jelleg a befogadással, szeretettel, gyöngédséggel társult. A társadalmak tündöklésével és bukásával a nemi szerepek is újra és újraértékelődtek: minél összetettebb társadalmi szerveződés jött létre, annál jobban eltávolodtunk a biológiai gyökerektől. Ma már a kulturális nemiség bizonyos értelemben a biológiai késztetések ellenében dolgozik. A nőknek egy kicsit férfiassá, a férfiaknak egy kicsit nőiessé kell válniuk a boldogulás érdekében. Inverz világban élünk: a nők maszkulin, a férfiak feminin tulajdonságokat tudnak magukénak. És ez így van rendjén, hiszen a fejlődés változást eredményez.

– Milyenek a mai társadalmi elvárások?

– A mai társadalom rendkívül összetett elvárásokat táplál a férfi és a nő iránt: a nő éppúgy dominanciára, karrierre, szakmai kiteljesedésre törekszik, mint ahogyan a férfi igyekszik átélni a párkapcsolat intim közelségét, a gyermekkel való együttlét zsigeri ragaszkodását. Mindezt úgy kell megvalósítaniuk, hogy közben a nő nő, a férfi férfi marad. Az önmegvalósítás ma már sokkal összetettebb feladat, mint egykor volt. A biológiai késztetés követése mellett célszerű integrálni az ellentétes irányultságú kulturális hatásokat is. Észnél kell lenni, ha nem akarunk felmorzsolódni ezen ellentétek között.

– A karrier és a család kettősségében meglátásom szerint a nőkre túl nagy nyomás nehezedik manapság...

– A biológiai és kulturális nemiség közötti ellentétes irányultság kétélű dolog: lehetőség egy – a régi társadalmakra nem jellemző – összetett élet megélésére, ugyanakkor teher azok számára, akik nem tudnak élni a lehetőséggel. Igen, a nyomás sokszor elviselhetetlenül nagy. A nők esetében az anyaszereppel járó biológiai kötelezettségek mellett felesleges tehernek hat a karrier túlfeszített ápolása. Úgy vélem, a biológiai erejű szerep minden esetben erősebb és természetesebb késztetés, mint a kulturális. Ha a biológiai és kulturális nemi szerep egymás ellen hat, akkor hosszú távon többnyire a biológiai győzedelmeskedik. A másik út összeomláshoz vezet.

– Melyek a jó házasság ismérvei?

– Mircea Eliade fogalmazta meg valahol a jó házasság modelljét. Eliade szerint a nyugati emberre jellemző, hogy meglátja, megszereti, imádja, feleségül veszi, majd a házasság hosszú évei alatt ez az ideális állapot profanizálódik. A csúcspontot a házasság előtt már megéli a pár, következésképpen a frigyet követő rövid beteljesülés után mélyzuhanás következik. Ezzel szemben Keleten úgy házasodnak össze, hogy jóformán nem is ismerik egymást. A házasság megelőlegezett bizalom arra, hogy a házasévek alatt bekövetkezhet a növekedés, a crescendo, mely a kiteljesedéshez vezet. Nem azt akarom mondani, hogy üdvös volna visszatérni a régebbi kultúrákra jellemző stratégiához, miszerint a szülők kiválasztják a gyermeküknek megfelelő párt. Minden visszatérés regressziónak számít, a keleti modell tanulsága számunkra nem az, hogy ismeretlennel házasodjunk, hanem az, hogy legyen mindig újdonság, polarizáltság a párkapcsolatban. Ne oldódjunk fel a másikban túl korán, mert az kiégést okoz! Lassan közeledjünk egymáshoz, mert ez stabilizálja a párkapcsolat pozitív jellegét.

– Számomra mindig érdekes egy párkapcsolatban a férfi és a nő közötti erőviszony.

– Erre talán a legjobb megközelítés a női és a férfiúi archetípusokban keresendő. Jung pszichológiájában négy fő női princípium jelenik meg: a Szűz, a Szerető, az Anya és a Beavató. Az ennek megfelelő férfiúi oldalt a Hős, a Don Juan, a Király és a Mágus képviseli. Amikor férfi-női kapcsolatról beszélünk, akkor ezen jellegek valamilyen konstellációja jön létre. Nagyon gyakori felállás, hogy az empatikus, odaadó nő az atyáskodó férfi felé vonzódik (Anya-Király kombináció). Meglehetősen összetett kombinációk fordulhatnak elő a gyakorlatban, s ma már a kulturális nemi szerepek fordított irányultsága miatt ráadásul a férfi jelleg női színezetet is kaphat. Például ma elég gyakori az idősebb nő, fiatalabb férfi párkapcsolati felállás, ami egy régebbi társadalomban elképzelhetetlen volt. Az idős nő a Beavató jelleget, a fiatal férfi pedig meglátásom szerint (jó esetben) a játékosnak ható Mágus és a női archetípusnak számító Szűz egyveleget alkotja.

– Olyan lélekállapot létezik, hogy valaki egyszerre több emberbe szerelmes?

– Létezik. Ha a női és férfiúi archetípusok felől közelítjük meg a kérdést, akkor is láthatjuk, hogy könnyen előfordulhat, hogy a Szűz és Szerető dominanciával bíró nő egyszerre keresi a Hős és a Don Juan archetípust. Ebben az esetben a nagy hátú barátjára azért néz fel, mert a Hőst látja benne, az elemi erőt, melynek árnyékában a Szűz biztonságban érzi magát. A nagy bicepsz azonban nem feltétlenül jár együtt gyöngédséggel, szerelmes figyelmességgel. Marad egy űr, egy hiány, melynek kitöltéséhez olykor egy más személyre, egy másik típusú férfire van szükség.

– Kifejtené bővebben a férfi és női archetípusokat?

– Az önmegvalósításhoz vezető fejlődési ív a nemiségben való kiteljesedésként is felfogható. Ahhoz, hogy a férfi és női, a yang és a yin, a maszkulin és feminin jellegeket kibontakoztathassuk, előbb a saját nemünkhöz kapcsolódó hormonális késztetésekből kell kiindulnunk. Ez az alap, a férfinak előbb férfivé, a nőnek előbb nővé kell válnia. A férfi a férfiassági jegyek kibontakoztatásával és megnyilvánításával válik teljes értékű „pólussá” egy párkapcsolaton belül, és ugyanígy a nő a nőiesség minél teljesebb átélésével és kisugárzásával lesz teljes értékű partnere a férfinek.

– Melyek tehát a férfiasság kibontakoztatásának fő állomásai?

– A Hős, a Don Juan, a Király és a Mágus. A Hős áll a legszorosabb kapcsolatban a biológiai nemiséggel, ez a hormonális hatás legalapvetőbb kifejezési módja. A széles hát és vastag bicepsz persze csak a legdurvább kifejeződése a hősnek, pszichés vonatkozásban hozzá kapcsolható az akaraterő, kitartás, önfeláldozás, erény. A következő lépés a Don Juan, az erényhez itt már játékosság, karizmatikus erő társul. A Don Juan feladata, hogy elkápráztassa a nőt, hogy megtapasztalja a szerelem intimitását. Ez a lelki nyitottság a Király archetípusa révén jelentős felelősségtudattal és alázattal bővül. A Királyhoz kapcsolódik a családfő szerep, a vezetői pozíció, a tekintély. Az utolsó archetípus a Mágus, a manipuláló férfi alakja. Az a személy, aki a háttérből irányítja a dolgokat, kinek nincs szüksége a villogásra ahhoz, hogy uralkodó lehessen.

– És a nőiességhez vezető út?

– Ennek első foka a törékenység, az ártatlanság, a lelki tisztaság kibontakoztatása. Ez a szűz archetípusa. A szűz a hős megfelelője, bizonyos ábrázolásokban ez a harcos nő, a könyörtelen amazon. A következő lépés a szerető, vulgárisabb megnevezéssel élve a prostituált. Ezen a szinten a nőiesség a másik nemhez való viszonyulásmódban nyilvánul meg. Szeretetet adni és szeretetet fogadni, ez az intimitás leckéje. A szeretet adásának készsége minden bizonnyal az Anya archetípusában teljesedik ki.

– Mi a teendő, mi a helyes társadalmi megítélés szerint, amikor házasként egy harmadikba vagyunk szerelmesek?

– Monogám társadalomban élünk, a harmadik féllel való összebújás házasságtörésnek számít. Ha az a kérdés, hogy mi a társadalmi mérce, akkor a válasz általánosságban az, hogy nincs helye harmadik félnek a házasságban. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy mi az egyén legjobb döntése az adott helyzetben, akkor a válasz az, hogy a helyzettől függ. A legjobb döntés az, amit a megérzés diktál. Nagyon gyakran a harmadik fél lényegében az aktuális kapcsolatban lévő problémák előli menekvést testesíti meg. Meglátásom szerint a legtöbb esetben megoldható lenne a házastársak közötti krízishelyzet, ha több teret adna egymásnak a két fél, ha a problémákat annak kezelnék, amit képviselnek, és nem megoldhatatlan tényként viszonyulnának hozzá. Összegzésképpen persze nincs általános recept: az adott helyzettől függ, hogy mi a helyes döntés. Bárhogy is döntesz, fontos, hogy vállald fel a döntés következményeit.

– Mennyire fontos tekintetbe vennünk a társadalmi elvárásokat? Mit kezdjünk a belénknevelt ideológiákkal?

– Társadalomban élünk, társas lények vagyunk, így a társadalmi elvárásokat figyelembe kell vennünk, ez nem vitás. Az egyéni fejlődés első állomásai közé tartozik az én megerősödése, az individuum létrejötte. Kellően erős énhatárokkal szembe tudunk szállni azokkal a társadalmi beidegződésekkel, melyek akadályoznak a kibontakozás útján. A társadalmi elvárásokat 7-11 életév között interiorizáljuk. Ez a szerepekre való érzékenység időszaka, ekkor épülnek belénk az életünk végéig meghatározó társadalmi elvárások. Érdemes erre az időszakra reflektálnunk, ha diszharmóniát észlelünk a társadalmi szerepvállalásunkban. Könnyen meglehet, hogy kisiskolás korunkban tetten érhető az a hatás, minek következtében az adott minta belénk épült.

Az interjú megjelent a szívtárs online párkapcsolati magazinban.