igen artúr, némelyek szerint normális esetben negyven év körül éri el az ember a családi és szakmai kiteljesedést. A gyerekek erre az időszakra a serdülőkort; a szülőktől való leválás mind a két félt megviseli: a gyerek lázad, a szülőnek pedig engednie a kötöttségekből. A visszavonulás alatt az introverziót, a belső értékek felé való irányultságot értem.
A szakirodalom ezt az időszakot hívja midlife-krízisnek, avagy életközép válságnak.
Submitted by teodora (nem ellenőrzött) on k, 2006-04-18 13:49.
Sztem a normalitás fogalma csak társadalmi közegben értelmezhető, az pedig folytonosan változik.. az eriksoni fejlődésmodell, ha jól tudom, az 50-es évekre datálódik, az alábbi cikkből pedig láthatjuk, hogy akár csak tíz éven belül milyen hatalmasakat változik a valóság (családalapitás és gyerekvállalás Magyarországon, 90-es évek), és az is kiderül belőle, hogy "már volt ilyen" (hogy 5 évvel későbbre tolódott a szülés) a 20-as években, szóval ez egy dinamikus valami.. Aztán meg, ugye, itt van a "fiatalság kultuszában élünk" téma, az alapján már 25 felett kicsengettek mindenkinek... :)
Én arra lennék kiváncsi, hogy mire jó ez a fenti ábra. Mert kétségeim vannak affelől, hogy tükrözi-e a valóságot, és gyakorlati alkalmazása is kérdéses. Általában kérdezem, mert itt a blogon van értelme, hiszen téma. (És mellesleg jól néz ki.)
teodora, nyilván lehet vitatkozni arról, hogy a midlife-krízis a jelenlegi társadalmi körülmények között milyen életkorhoz köthető. Arról is filozófálhatunk, hogy van-e egyáltalán olyan, hogy életközép válság.
Az "életív-felfogásról" Jung beszélt először: abból indult ki, hogy az átlagéletkor 72 év körül van, azt ha megfelezzük, akkor 46 éves korra esik az életünk dele, közepe.
Egyértelmű, hogy a jelenlegi társadalmi körülmények között nem biztos, hogy ilyen haranggörbe-szerű idomban kell gondolkodnunk, hiszen mind a gyermekvállalás, mint a szakmai kiteljesedés rendszerint asszimetrikusan eltolódik az életközéptől jobbra eső sávba (az elhalálozási átlag azonban nem).
A negyvenes év tehát ilyen értelemben csak kiindulási alapként kezelendő, mely elképzelhető, hogy sokak számára valójában közelebb esik az ötvenhez. Nem tudom, hogy így van-e, mindenesetre nem vitatom, mert ésszerű az, amit mondasz és helyénvaló.
Mire jó a fenti ábra? Tömör összefoglalása az első három résznek...
Szép ábra, de azt hiszem,
Szép ábra, de azt hiszem, néhány évtizeden belül át kell rendezni... A blog is szép (a lap.hu-ról találtam ide).
Hogy rendeznéd át az
Hogyan rendeznéd át az ábrát?
Köszi :)
Cinikus verzió: Gyerekkor
Cinikus verzió:
Gyerekkor 0-20.
Serdülőkor 10-50.
Családalapitás: 38-45.
Kiteljesedés: 0.
Értékválság: 10-70.
Transzperszonális: 45 felett plusz hétvégén a buliban. :)
40 éves kortól
40 éves kortól visszavonulás?
értékválság?
igen artúr, némelyek
igen artúr, némelyek szerint normális esetben negyven év körül éri el az ember a családi és szakmai kiteljesedést. A gyerekek erre az időszakra a serdülőkort; a szülőktől való leválás mind a két félt megviseli: a gyerek lázad, a szülőnek pedig engednie a kötöttségekből. A visszavonulás alatt az introverziót, a belső értékek felé való irányultságot értem.
A szakirodalom ezt az időszakot hívja midlife-krízisnek, avagy életközép válságnak.
Sztem a normalitás fogalma
Sztem a normalitás fogalma csak társadalmi közegben értelmezhető, az pedig folytonosan változik.. az eriksoni fejlődésmodell, ha jól tudom, az 50-es évekre datálódik, az alábbi cikkből pedig láthatjuk, hogy akár csak tíz éven belül milyen hatalmasakat változik a valóság (családalapitás és gyerekvállalás Magyarországon, 90-es évek), és az is kiderül belőle, hogy "már volt ilyen" (hogy 5 évvel későbbre tolódott a szülés) a 20-as években, szóval ez egy dinamikus valami.. Aztán meg, ugye, itt van a "fiatalság kultuszában élünk" téma, az alapján már 25 felett kicsengettek mindenkinek... :)
Én arra lennék kiváncsi, hogy mire jó ez a fenti ábra. Mert kétségeim vannak affelől, hogy tükrözi-e a valóságot, és gyakorlati alkalmazása is kérdéses. Általában kérdezem, mert itt a blogon van értelme, hiszen téma. (És mellesleg jól néz ki.)
teodora, nyilván lehet
teodora, nyilván lehet vitatkozni arról, hogy a midlife-krízis a jelenlegi társadalmi körülmények között milyen életkorhoz köthető. Arról is filozófálhatunk, hogy van-e egyáltalán olyan, hogy életközép válság.
Az "életív-felfogásról" Jung beszélt először: abból indult ki, hogy az átlagéletkor 72 év körül van, azt ha megfelezzük, akkor 46 éves korra esik az életünk dele, közepe.
Egyértelmű, hogy a jelenlegi társadalmi körülmények között nem biztos, hogy ilyen haranggörbe-szerű idomban kell gondolkodnunk, hiszen mind a gyermekvállalás, mint a szakmai kiteljesedés rendszerint asszimetrikusan eltolódik az életközéptől jobbra eső sávba (az elhalálozási átlag azonban nem).
A negyvenes év tehát ilyen értelemben csak kiindulási alapként kezelendő, mely elképzelhető, hogy sokak számára valójában közelebb esik az ötvenhez. Nem tudom, hogy így van-e, mindenesetre nem vitatom, mert ésszerű az, amit mondasz és helyénvaló.
Mire jó a fenti ábra? Tömör összefoglalása az első három résznek...
46=36 :)
46=36 :)
pardon, elírtam. :)
pardon, elírtam. :) ->dehát az érvelés logikájából is következik, hogy harminchat...
Biztos tudat alatt
Biztos tudat alatt szeretnéd elodázni a dolgot :))
lol :))
lol :))
Hozzászólás